A dentális (fogászati) plakk
A plakk pedig a fogak felszínén kialakuló, összefüggő lepedék. A java a fogsor öntisztuló részeiről beszédnél, étkezéskor lemosódik. Ami nem, azaz a dentális plakk még erős vízsugárral sem jön le, csak rendszeres és nagyon alapos fogmosással távolítható el a szájból. És még úgy sem mindig.
A plakk szemmel is látható, de színező anyagokkal - tablettákkal - még inkább láthatóvá tehető. Főleg a rágófogak felszínén, különösen az őrlők, kisőrlők barázdáiban, és a fogak egymás felé néző felszínén halmozódik fel. Mindenképpen káros, mert az idők során fogszuvasodást és ínygyulladást okoz. Végül ínysorvadásba torkolhat a folyamat, majd a fog meglazulásába, elvesztésébe.
Nehezebben kezelhető az íny alatt megtelepedő plakk. Normális esetben az íny feszesen tapad a fogra. Kortól és az íny egészségi állapotától függően különböző mélységű barázda húzódhat meg a fog és az íny között. Ha ide bekerül-bepréselődik a plakk, idővel gyulladást vált ki.
A fogkő
A fogkő "kemény állományú lepedék" és "házilag" egyáltalán nem lehet eltávolítani. Ez is kialakulhat íny felett és íny alatt. Leggyakoribb előfordulási helye az alsó fogak belső oldalai. A fogkő nem elsősorban a fogszuvasodás miatt veszélyes, hanem mert a fog tartószöveteit teszi tönkre.
Ha egy fogkövet lepattintanak, az alatta levő íny általában véresen fekélyes.
A fogkő miatt az adott területen megtelepedő étel- és baktériummaradékok, utóbbiak méreganyagai gyulladást okoznak. Ez a folyamat természetesen fokozatosan megy végbe.
A kövesedésre való hajlamtól és a táplálkozástól függ, hogy milyen gyorsan alakul ki a fogkő, tehát hogy milyen gyakorisággal kell eltávolítani. Képződését meggátolni nem lehet. De mivel elsősorban lepedékes helyeken képződik, fogmosással bizonyos fokig megelőzhető. Ha valaki elég alaposan tisztítja fogait, csökken a fogkő kialakulásának lehetősége. (Minimális fogkő így is megjelenik, és ezt is le kell szedetni!)
A fogkövet mechanikus úton távolítjuk el. Az íny felettit könnyebb; ultrahangos fogkőeltávolító készülékekkel végezzük. Az íny alatti fogkövet viszont csak kézi, az egyes fogakhoz kialakított megfelelő műszerekkel lehet leszedni, a legrejtettebb helyekről is.
A fogkövek mérete néha igencsak megnőhet. Elhanyagolt esetben akár a képen láthatónál szomorúbb helyzettel is találkozunk, annak ellenére, hogy a fogkőeltávolítás illetve a professzionális szájhigiénés kezelés nem fájdalmas beavatkozás.
A következmények
A fogkő nem csak esztétikailag zavaró, hanem súlyos fogágybetegségek elindítója is lehet. Az íny begyulladását okozza, mely így elveszti egészséges, rózsaszínű színét, vörössé válik, megduzzad, és étkezés során, fogmosáskor, később spontán is vérezni kezd. Az ínygyulladást rendszerint kellemetlen szájszag is kíséri.
Ha a fogkő nem kerül időben eltávolításra, és folyamatosan fenntartja a fogíny gyulladását, akkor az íny idővel visszahúzódik, elvékonyodik, elsorvad. A gyulladás a foggyökerek mentén fokozatosan ráterjed az állkapocs-csontokra, és a fogak meglazulnak, mozogni kezdenek, kopogtatásra, hidegre, melegre érzékenyekké válnak. Súlyos esetben el is veszíthetjük őket.
A fogágybetegség (paradontosis, ínysorvadás)
A fogágy betegsége (paradontosis) a laikusok körében vagy ínyvérzésként, vagy ínysorvadásként ismeretes. Valójában az egyik leggyakrabban elôforduló krónikus fertőző betegségről van szó, mely népbetegségnek tekinthetô. Egyik formája az ínygyulladás, amikor a folyamat még visszafordítható és nem érinti a fog tartószerkezetét. Másik - súlyosabb - eset az, amikor megfelelô kezelés elmaradása esetén a gyulladás már a fog rögzítő elemeire is ráterjedt; legsúlyosabb formájában komoly csontpusztulás is észlelhető és ez a fogak elvesztéséhez vezet.
Melyek a fogágybetegség jelei? Klikk ide!



Fogkő, fogágybetegség


Iwiw
Facebook
Twitter
Google
Blogger
Rain Concert 































LFY és a